A migráncspék (rock) balladája

Mintha a Led Zeppelin egyik klasszikusa, a Bevándorlók dala szólna manapság errefelé. Annak is csak az eleje:

Az új földekre
az istenek pörölye
vezeti hajónkat
hogy vad hordák ellen küzdjünk.
Énekeljük és kiáltjuk: Valhalla, jövünk!

Valahogy sose kerül sor az utolsó szakaszra:

Jobb ha megbékéltek
és építetek,
bízzatok, szeressetek…

Pedig ez nem az a falu (Rekjavik) és nem ez a nóta. Itt egészen másról van szó. Itt sokkal inkább a nyilvános cáfolata zajlik annak a helyenként igenis csalóka és önámító képnek, amit magunkról, magunknak – és nem csak – felállítottunk és büszkén hirdetünk:

Mi egy toleráns, befogadó, vendégszerető nép vagyunk.

No, itt álljon meg a verekedés. Tényleg, de tényleg azok vagyunk? Szerintem mindenkinek, aki itt él, vannak történetei erről. Nekem is, több is. Mindjárt elsőnek egy olyan, aminek most szezonja van. Farsangi bálban voltunk pár évvel ezelőtt, itt, ehelyt, a szomszéd faluban, ahol többször is megfordultunk, előtte is – utána is, rokonaink élnek ott, székelyek ők is, mi is. Jó buli volt, csak akkor került egy kis húzódzkodás, amikor el kellett volna dönteni, hogy ki húzza ki a tombolajegyeket. Már kezdett izzani a hamu alatt a parázs amikor egy atyafinak mentőötlete támadt, rám mutatott, és azt mondta:

  • Hát legyen az ezeridegen!

Aha. Kedves. De van más is. Évtizedekkel ezelőtt szüleim átköltöztek a néhai Csík vármegye egyik sarkából a másikba, anyám szülőfalujába. Tanítók voltak, megbecsülték, szerették őket. Csak apám mondogatta néha, rossz perceiben, hogy őt már ebben az életben nem fogják maguk közül valónak tekinteni a falubeliek. És nem a levegőbe beszélt. Tudtuk, láttuk, hogy ő volt az idegen. A csíki, a nem közéjük való. Meg kellett halnia, hogy 55 évvel később, a temetésén az egyik emlékező (volt kollégája) kimondja: a miénk volt, közülünk való, a faluért dolgozott.

Pedig se pék nem volt, se migráncs. Szerintem mindenkinek volt már hasonló élménye, érezte, hogy a kör közepén áll, és láthatatlan, lapos sumákok azt nézik, hogyan lehetne kicsinálni őt, a középen állót.

Hitványak az álmok,
Ha mindent eltakartok,
Fekete függöny mögé zavartok, rosszak.

Könyöröghetek bárhogy,
Éles késsel rám vadásztok,
Ha megtaláltok, kicsináltok, rosszak.

Ilyenek vagyunk. Egy mesterségére nézve antropológus ismerősöm szerint az ember nem más, mint egy szerszámhasználó majom. A lényeges különbség az, hogy amíg a majom egy fűszállal kaparja ki a nyüveket a korhadó fából, az ember a felebarátját használja kéz helyett, ha ki akarja kaparni a gesztenyét a tűzből: manipulál.

Igen, ezek vagyunk. Annyira ezek vagyunk, hogy még egy jó, eredeti góbé-székely kifejezésünk is van rá:

Más f@szával csihányt verni.

Leave a Reply