Mostanában ritkán esik meg velem, hogy kedvenc hetilapomon kívül bármilyen más, magyar nyelvű sajtóterméket vegyek a kezembe. Meg van rá a jó okom…
A napokban olyan helyzetbe kerültem, hogy úgy tűnt, mégis csak ez lesz a legjobb megoldás arra, hogy agyonüssem a várakozással eltöltendő időt. (Ment a Facebook a telefonon, nem az volt a bajom…) Elkaptam keresztbe, ahogy nálunkfelé mondják, egyből kiszúrtam egy helyi lapot, amiben történetesen benne volt az a “kulturális melléklet”-nek csúfolt szennygyűjtemény, ami egy ideje elárasztotta az erdélyi magyar médiát.
Háborgó gyomorral tettem le egy idő után a romkocsmák hajnali zagyva, gusztustalan és gátlástalan hablatyolásának szintjére lezüllesztett sajtóterméket. Nem tudom, hová lett az írástudók felelőssége, a nyelv, a kultúra megtartó erejébe vetett hit és bizalom, egyáltalán, az újságírói etika. Mellesleg – mi közünk nekünk ahhoz, hogy hol tart az aktuális sárdobálás tőlünk mintegy ezer kilométerre? Kit érdekel, hogy milyen fertőben fetrengenek éppen?
Hagyjatok ki belőle!
Alig vártam, hogy visszaüljek az autómba, és benyomjam ezt a Bikini számot:
“Kizárom magam a mából,
Ebből a tolakodó buta világból,
Kizárom magamat végre,
Ne jusson minden az ördög kezére.”
(Bikini: Csak dolgozni ne kelljen!)
