Herman’s Hermits

A Herman’s Hermits egy brit pop/rock együttes, melyet 1964-ben alapított Peter Noone (ének), Derek Leckenby (szólógitár), Keith Hopwood (ritmusgitár), Karl Green (basszusgitár, ének) és Barry Whitwam (dobok).

Mickie Most producer egy tv-sorozatban fedezte fel Peter Noone kölyökarcát, s elhatározta, hogy tinisztárt farag belőle, ő lesz 1964 “új arca”. A zenekar 1963-ban alakult The Heartbeats néven. Most Hermanra változtatta az új énekes nevét, s megkezdte a slágertermelést a közönség számára. Már első kislemezükkel rögtön a slágerlisták élére kerültek az óceán mindkét partján. Sokáig nem volt köztudott – s ma már nem is igazán érdekes, legfeljebb kultúrtörténeti szempontból, hogy talán ők voltak az egyik első – de mindenképpen az első igazán sikerült – “lombik-banda”, amit egy menedzser rakott össze és tolt fel kitartó munkával a csúcsra. Nem szégyen ezen a listán rajta lenni, gondoljunk olyan nevekre, mint az ABBA, a Boney M, a Baccara, de a Beatles se szólt volna olyan nagyot a menedzserük nélkül.

1965-ben több kislemezt adtak el mint a Beatles. A zenekar legnagyobb sikereit ( I’m Into Something Good, Mrs. Brown You’ve Got A Lovely Daughter, Wonderful World, I’m Henry The VIII I Am, Learning On The Lam Post) stúdiózenészek, közöttük Jimmy Page és John Paul Jones (későbbi  Led Zeppelin alapító tagok) készítették, a Herman’s Hermits csak eladta a kész terméket.

1964 és 1970 között több mint 20 Top 20 sikert értek el Angliában. A brit invázió keretében Amerikába is átjutottak, ahol Herman jólfésültsége nagy sikert aratott s több No.1 sikert eredményezett. Összesen 22 számuk került be a Billboard 100-as listájába.

A hatvanas évek második felében sikerült megújulniuk, s igényes hangszerelésű slágereik (There’s A Kind Of Hush, No Milk Today, Sunshine Girl, Something’s Happening, Years May Come) máig gyakran játszott dalai a rádióállomásoknak.

1970 után Peter Noone szólóban próbálkozott, elég sikertelenül. A vezető nélkül maradt zenekar áttelepült az államokba és aprópénzre váltotta a jól csengő nevet, kies bárokban lépve fel, amíg a közönségnek elege nem lett belőlük.

Angliában az „I’m into Something Good” dal feldolgozásával vezették a slágerlistát 1964-ben, míg az USA-ban másik két feldolgozásuk, a „Mrs. Brown, You’ve Got a Lovely Daughter” és az „I’m Henry the Eighth, I Am” lett első, de több számuk is bekerült a Top 10-be. Európában a „No Milk Today” volt a legnagyobb slágerük 1966-ban. Ennek az alap-riffjét jól dokumentáltan szintén Jimmy Page jegyzi. Nem csoda, hogy a Led Zeppelin rajongók közül sokaknak bejön ez a szám. Érdekessége a karrierjüknek, hogy ha átnézzük az amerikai és az európai sikerlistájukat, nagyon eltérő eredményeket kapunk.

Az eredeti tagok közül egyedül a dobos Barry Whitwam játszik még a zenekarban.

Albumok
  • Herman’s Hermits (1965)
  • Herman’s Hermits on Tour (1965)
  • Hold On! (1966)
  • Both Sides of Herman’s Hermits (1966)
  • There’s a Kind of Hush All Over the World (1967)
  • Blaze (1967)
  • Mrs. Brown, You’ve Got a Lovely Daughter (1968)
  • Classic Collection (1989)
  • Live in Salem, Oregon (1992)