Republic

1990. február 23-án alakult az együttes, a lemezborítóikon szereplő hal is átvitt értelemben ezt szimbolizálja. Az alapítók: Bódi LászlóCipő, Tóth Zoltán, Bali Imre, Szilágyi “Bigyó” László és Boros Csaba.

Az együttes elképesztően gyorsan befutott: tehetségkutatót nyert, majd az akkor a Hanglemezgyárban dolgozó Boros Lajos leszerződtette őket – és jött a Repül a bálna, ami gyakorlatilag letarolta az országot, 1990 nyarán nem lehetett egy lépést sem tenni anélkül, hogy az ember ne hallotta volna. Ekkor már a Beatricével koncertezett a Republic. Az Indul a mandula!!! nagylemez sikere borítékolható volt; de aztán jött az első és tulajdonképpen egyetlen kisiklás a zenekar pályáján. Mivel a Hungaroton-Gong kiadó élén váltás történt, a zenekarral dolgozó korábbi csapat pedig távozott, szabadulni akartak a két lemezre szóló szerződéstől. Így született 1991-ben az Üss a kazettára!, ami tulajdonképpen egyetlen hosszú dobszóló; kis példányszámban jelent meg kazettán.

Zenéjük műfaját kategóriába sorolni még csak nem is lehet, hiszen ötvöznek mindenfélét, többek között: beat, rock, folk , punk, softrock…

A csak rájuk jellemző stílusjegyek alapján nincs olyan, aki ne ismerné fel, hogy ez bizony a Republic. A jeligéjük is sokatmondó: “The Worst Group in Hungary” azaz a legrosszabb csapat Magyarországon.

Koncertjeiken még a színpadra lépés előtt az Illéstől a Miért hagytuk, hogy így legyen című dalt játszották be, ezután cirkuszzenére megjelentek a tagok. Cipő a következőképpen konferálta a többieket: Patai Tamás – légtornász, Boros Csaba – állatidomár, Nagy László Attila – mélyvízi búvár, Tóth Zoltán – költő; az utóbbi években az állandó közreműködőket is belevették: Szabó András – Gépfolklór, Halász Gábor – Debrecen. Majd Indul a mandula! felkiáltás után eljátszották állandó nyitódalként a Neked könnyű lehet-et, ami az első album 1. sorszámú dala.

Karrierjük páratlan siker a volt ’90-es években, hogy minden lemezük minimum az aranylemez kategóriát elérte. Összesen közel 1.200.000 Republic CD talált a kilencvenes években gazdára, és a széles repertoár (21 nagylemez, 12 kislemez, 2 koncertlemez, 5 válogatás, 4 videó) is jelzi, micsoda munka rejlik a Republic egyszerű dallamaiban.

A harmadik album rekord idő alatt, 1990 végén került piacra, a Hoppá-hoppá!!! tovább vitte azt a nyersességet, ami az Indul a mandulára volt jellemző. Slágerei – a Jó reggelt kívánok és a gyönyörű lírai felvétel a, Szeretni valakit valamiért – meghozták a várt népszerűséget, ám ezek még mindig nem voltak elegendőek az áttöréshez. A CD-hez járó ’91-’92 turné 150 állomását (6 hónapig tartott) óriási érdeklődés övezte, teltházak, a látogatást bulinként is ezrekben lehetett mérni. Időközben bearanyozódott az első lemez, vele együtt a Hoppá-hoppá!!! is.

Az EMI teljesen szabad kezet adott a Republicnak a soron következő album elkészítésében, amit először 1991 október 17-én vehettek kezükbe a rajongók, a korong címe: Én vagyok a világ. A hangzás teljesen újat hozott a Magyar Rock & Rollba. A lemez témái komoly gondolatokat közvetítenek a hallgatók felé, de közben slágeresek is. Cipő és Zoli népzenei múltja is rányomja bélyegét a lemezre, számtalan népdal feldolgozás kapott helyet a felvételen. A kislemezen is szereplő Engedj közelebb betörése a tévéadókra újabb sikereket hozott a Republicnak. Év végén egy rangos popgála szavazásai alapján a Republic harmadik lemeze az “Év Rocklemeze” kitüntetést érte el. A következő esztendőben jelent meg a Hahó öcsi. Rajta rengeteg kiváló koncert nóta. Annak ellenére, hogy az erősen punkos beütésű lemezre egy lírai popfelvétel sem került fel, így jelentősebb sláger sem készült, mégis rövid idő alatt átlépte a 25 ezres példányszámot. A lemezért Arany Zsiráf díjjal érdemesítették a zenekart.

A következő évet néhány nagyszabású koncerttel kezdték, Nagyváradon például 8000 ember előtt léptek fel. Az évben nem ez volt az egyetlen ilyen kaliberű helyszín. Az újabb lemezüket, a Disco-t 1992 október 15.-én dobták piacra. Az első igazán komoly lemezeladási rekordjuk is ehhez a CD-hez köthető. A 100 ezres eladott példányt megélő korong megkapta először az arany – majd a gyémántlemez státuszt. Ezt elsősorban két nagy slágerüknek köszönhették, a Ha itt lennél velem és a 67-es út hetekig vezették a rádiósjátszásokat. Az utóbbi tételnek külön története is van.
Cipő egykori feleségéhez íródott a dal, akivel való szakítását Cipő nem tudta hova tenni.

Szabó András érkezésével a népzenei hatások végre rendesen kitárulkozhattak. A szeptember 16-án publikált nyolcadik lemez a Tüzet viszek valósággal berobbant a köztudatba. Kislemez dala a Szállj el kismadár óriási sikert, kavarodást hozott a könnyűzenébe. Először is, rekordidő alatt eladtak 150 ezer példányt, a dal Európa különböző országaiba betörve hódított, a németek szerint Közép-Európa legjobb dala volt.

A soron következő album egy koncertlemez, amelyet október 6-án vettek fel Kaposvárott, a bulit a nagy érdeklődés miatt másnap meg kellett ismételni. A fellépésre esténként 6000 ember váltott jegyet. A már csak ’96-ra megjelenő élő CD az Október 67 címet viseli. Március 15.-én felléptek a Budapest Sportcsarnokban, az ünnepi koncertre 16 ezer néző volt. kíváncsi.

Ezzel a fellépéssel a zenekar akarva-akaratlanul is, de egy újabb Republic – hagyományt alakított ki. Mert a jól sikerült buli hatására, minden év nemzeti ünnepén (március 15) nagyszabású koncerttel örvendeztették meg a rajongókat.

Az 1996-ban megjelent új lemez, az Igen, már az új korszak jegyében íródott. A Republic határozottan szakított a Kismadár kultuszával, és új vizekre evezett. Nem akarták, nem is tudták volna megismételni a Szállj el kismadár sikerét. Habár az újabb lemez bearanyozódott, mégis bukásnak minősült az előző sikerhez képest, hiába adtak el belőle egy nap alatt 25 ezret, nem tudta felvenni velük a versenyt. Az eddig csak a Republicra jellemző formák megmaradtak mindamellett, hogy új hangszeres megoldásokkal gazdagították zenei palettájukat.

A következő év új albumának címe: Zászlók a szélben. Gurul a kő címmel turnéra indultak, és abban az évben 150-nél is több koncertet tartottak. Az új lemez amúgy átlépte a 25 ezer eladott példányt, mindezek mellett Huszka Jenő díjjal érdemesítették a Republicot.

1998-ban megjelent A Rózsa Vére című film zenéje, és az azonos című nagylemez. Ezen az albumon érvényesülnek Tóth Zoltán képességei is, a dalok nagy részét ő neve fémjelzi. A művészi gondolkodású produkciónak egyfajta üzenetét képezik ezek a dalok, amik 35 percben próbálják megfogalmazni mindazt a rohanást, haragot, hanyagságot és más gyarló emberi tulajdonságokat, amelyben manapság élünk. Nem véletlenül lett ez is aranylemez.

A soron következő album, amely a 12-es sorszámot viseli, még ez év őszén a boltokba került. Az új lemez Üzenet címre keresztelve kapható (Tóth Zoli két dalt szólóban énekel).

Igyekeztek a techno korszakot átvészelni, így ’99 februárjában egy tripla válogatással kedveskedtek kitartó rajongóiknak, ezúttal ismét az EMI-nál. A három CD-re három kategóriába sorolva vannak válogatva a dalok, szerelmes, népzenei és közérzeti dalok. Az évtized dalaira keresztelt albumok egyfajta búcsút vesznek az évezredtől, hogy köszönthessék az újat, a XXI. századot. A három lemezre összesen 55 szám került, mindegyik lemezhez egy-egy új dal rögzítése mellett.

2000 november 15-én megjelent az új nagylemez a Só és cukor. Cipő amolyan görbe tükröt tartott az emberek felé, teljes gondolatok bontakoznak ki a számokban.

A következő évben egy különleges válogatásalbummal kedveskedtek a rajongóknak. A Törmelék című lemezen, ún. medley-ok kapnak helyet, a kazettán 6-, a cd-n 8 konténerbe válogatott dalok különböző ütemre vannak felfűzve, a részletek egymásba folyása egy dalként tünteti fel a rengeteg szerzeményből felépülő “konténereket”. A folytatás egy ígéretes maxival, a Nagy kő zuhan-nal indul.

Az új nagylemez az október első napján megjelenő Aki hallja, adja át. A felvétel méltán illeszthető a többi, régi lemez mellé, a dallamokban mind fellelhető az a “retró”, régi-jó Republic, amit annak idején százezrek imádtak és gyűlöltek. A szövegek nem akarnak rombolni, sem építeni. Ezek mindössze néhány rockzenész gondolatát tartalmazzák, az életről, a halálról, az elmúlásról, a szerelemről és a félelemről. A Republicnak sosem volt erőssége az optimizmus, ami dalszövegeket illeti.

A következő esztendő termése a Mohikán. A remekül összerakott dalok kezdtek betörni 8 év után a rádiókba. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a Dudu című szerzemény felkerült egy Now.hu válogatásra.

A 15. születésnapját ünneplő köztársaság e kerek évforduló alakalmából kiadta újabb nagylemezét Magyarország 1 Mennyország címmel.

Az 2006-os év két korongot tartogatott magában. Először a tavasszal megjelent dupla lemezes koncertalbumot, a Győri kex-et vehették kezükbe a rajongók. Az első lemez egy audio CD, ami a fellépés átfedése, a másik, pedig egy 7 számot tartalmazó DVD. Az anyag 2005 december 26.-án lett felvéve a Győri Egyetemi Sportcsarnokban, 4500 rajongó közreműködésével. Az újabb nagylemez, ami a 21-es sorszámot viseli, Kenyér vagy igazság címmel kapható. “Eszünk vagy beszélünk” mondja a cím, és habár a Republic sosem politizált, most mégsem tudta elkerülni az aktuális események visszhangját. A Republic tehát bebizonyította, hogy 15 esztendő után is képes mondanivalót tartalmazó lemezt kiadni.

2008 őszén újabb album látott napvilágot:Tiszta udvar, rendes ház, 2009-ben adták ki a 2000-től 2010-ig terjedő évek dalaiból válogató Aranyalbum 2. dupla CD-t. Érdekessége, hogy – ahogy írták – a „Másik lemez” végére, zárásként felkerült egy új, ajándék dal, az MTV-n futó sorozat, a „Magyarország története” filmzenéje, a népies hatású és hangzású Emberlelkű földeken.

2010-ben a 20. születésnapi jubileumát a Köztársaság című albummal ünnepelte az együttes.

A Republic 33. lemeze, Miért, maga bohóc? címen 2011-ben jelent meg. Nem először, Cipő mellett Tóth Zoltán (Róma Fényein Túl) és Boros Csaba (Háború) ének előadását is élvezhetjük. A záró, tizedik track, Gótika címen egy instrumentális alkotás.

Az együttes huszonkettedik stúdiólemezén a Bólints Tibi! lemezcím futball vonatkozású: annak idején Nyilasi Tibort biztatták így a szurkolók.

2013-ban rendhagyó különleges zenei élménnyel kedveskedett az együttes a rajongóknak. A zeneirodalom kiválóságainak örök darabjait a saját hangzásviláguk szerint formálták és adták elő a Road 67 Symphonic Orchestra kíséretével a „Bartók+Európa 2010” rendezvényen. Az operafesztiváli koncertre összeállított zenei program címe „A gondolat színei – Klasszikus művek és a jelenkor Republic dalai” volt. A klasszikus szerzemények átiratai mellett néhány Republic-slágert is áthangszereltek a nagyzenekari megszólaláshoz.
A páratlan koncertesemény izgalmas hanganyaga került az év elején CD-n forgalomba.

Ezt beárnyékolta a Republic frontemberének és alapítójának, Bódi László Cipőnek előbb kórházba kerülése, majd 2013. március 11-ei halála.

Bódi László elhunytát követően az együttes korábbi megegyezése alapján –, miszerint valamelyik tag kilépése vagy halála után az együttes feloszlik, – Tóth Zoltán gitáros elhagyta a Republicot.

Az együttes megmaradt tagjai – Nagy László Attila, Patai Tamás és Boros Csaba – később egy közleményben bejelentették, hogy Republic 67 néven folytatják a zenélést.