Supertramp

A Supertramp brit progresszív rock együttes, amelynek egy sorozat igen sikeres albuma volt az 1970-es és 80-as években.

A zenekar legjobban a későbbi számaikról ismert, mint például a Dreamer, Goodbye Stranger, Give a Little Bit vagy a Logical Song. A slágerlistákon elért sikerek ellenére nem lettek szupersztárok Nagy-Britanniában, noha Kanadában, az USA-ban, és Európa többi részében azzá váltak.

Eredeti tagok

  • Rick Davies – vokál, zongora, harmonika, billentyűs hangszerek
  • Roger Hodgson – vokál, zongora, gitár, billentyűs hangszerek
  • Richard Palmer – vokál, elektronikus gitár, akusztikus gitár, balalajka (pengető hangszer)
  • Robert Millar – ütőhangszerek, harmonika

Későbbi tagok

  • Frank Farrell – háttérvokál, basszusgitár, zongora, tangóharmonika
  • Kevin Currie – ütőhangszerek
  • Dave Winthrop – vokál, fuvola, szaxofon
  • Dougie Thomson – basszusgitár
  • Bob Siebenberg – dob, ütőhangszerek
  • John Helliwell – szaxofon, fafúvós hangszerek, háttérvokál, billentyűs hangszerek, melodica (?)
  • Mark Hart – vokál, billentyűs hangszerek, gitár
  • Cliff Hugo – basszusgitár
  • Lee Thornburg – háttérvokál, harsona, trombita
  • Carl Verheyen – gitár
  • Tom Walsh – ütőshangszerek
  • Jesse Siebenberg – háttérvokál, ütőshangszerek

A kezdetek

Az énekes és zongorista Rick Davies (született nevén Richard Davies, 1944. július 22., Anglia, Wiltshire, Swindon); hirdetéseket adott fel a Melody Maker újságban, hogy összegyűjtse a zenekar (korai verziójának) tagjait. Ezen törekvéseit egy holland milliomos, Stanley August Miesegaes támogatta, és ennek eredményeként 1969 augusztusában összegyűlt egy csapat: énekes, gitáros és billentyűs Roger Hodgson, (született nevén Charles Roger Pomfret Hodgson, 1950. március 21.; Anglia, Hampshire, Portsmouth.) További tagjai voltak még ennek a korai Supertrampnek: Richard Palmer (gitár, balalajka, vokál; született Richard W. Palmer-James, 1947. június 11., Dorset Bournemouth) és Robert Millar (ütős hangszerek, harmonika; született 1950. február 2.). Kezdetben, Roger Hodgson énekelt és basszus gitározott (ezenkívül játszott még, akusztikus gitáron, csellón, és flazsolaten is). Az együttest Daddy-nek hívták 1969-től 1970 januárjáig, mikor is a zenekar a „Supertramp” nevet vette fel.

A sikeres évek

Az első album 1970 júliusában jelent meg. Bár az album érdekes volt zeneileg, pénzügyileg nem hozott sikert. Richard Palmer hat hónappal az album megjelenése után hirtelen kilépett az együttesből, Robert Millar pedig ideg-összeroppanásban szenvedett. A következő albumhoz, Frank Farrell (basszusgitár; született 1947-ben Warwickshire-ben, Birminghamben ), Kevin Currie (ütős hangszerek) (született Lancashire-ban, Liverpoolban) és Dave Winthrop (fuvola és szaxofon) (született 1948. november 27., USA, New Jersey) helyettesítette Millar-t és Palmer-t, Roger Hodgson pedig átváltott gitárra, és ebben a felállásban vették fel az új albumot. Az új album a Indelibly Stamped, 1971 júniusában jelent meg. Az album tulajdonságai közé tartozott a The Beatles-re hasonlító zene; a kereskedelmi megközelítés, a szemfelkeltő borító. Ezzel a Supertramp-nek sikerült egy kultikus együttessé válnia. Az eladásokat azonban nem sikerült javítaniuk, így a holland Miesegaes megvonta pénzügyi támogatását a együttestől, adósságaik kifizetése után. Végül, fokozatosan az összes tag kilépett, kivéve Hodgson-t és Davies-t.

1972 végén, miután Davies-t és Hodgson-t meggyőzték, hogy folytassák, a zenészek intenzíven keresni kezdték a leendő tagokat, akik helyettesíthették volna a volt tagokat.
Megtalálták az utódokat, sőt öttagúvá bővültek John Helliwell szaxofon, ének; Dougie Tomson basszusgitár; és Bob Siebenberg csatlakozása révén.

A harmadik album azonban csak 1974-re készült el. Az új tagok jó hatással voltak az együttesre. Így készült el a Crime Of The Century, ami meglepetésszerűen óriási lemezsiker lett. A zenészek egy olyan új, szokatlan stílust teremtettek, amit nem lehet csak úgy egyszerűen megnevezni. A zene lényegében arra épült, hogy egyszerre legyen bonyolult és dallamos. Ezt a többszólamúsággal, a hangszerek virtuóz játékával és a jól megválasztott, meglepő belépésekkel érték el. Mivel a zenekarban több jó hangú énekes is volt, a Supertramp megtehette, hogy a dalok hangulatához illő hangot válassza ki, míg a többiek csak a kíséretet adták. A lemez mindenki által dicsért felvétele a Dreamer című szám, amely a koncertek kedvelt darabja lett. A következő album a Krízis? Miféle krízis? ismét profi munka. A Supertramp a zeneileg igényesebb rétegek kedveltjévé vált. A színpadon is maximálisan igyekeztek stúdióminőséget nyújtani.

Az együttes az 1977-es lemezzel nem tért el a már kialakult iránytól. Az Even In The Quietest Moments a “Nagy Mű” előkészítésének tekinthető, de arra már Amerikában került sor.

1979-ben a Supertramp kiadta legnagyszerűbb, legismertebb alkotását, a Breakfast In America -t. Ez az album tartalmazza a Supertramp minden jellegzetességét és kvalitását. Meghatározó a zongora (szintetizátor) szerepe, a szaxofon érdekesen formálja a dallamot, a gitár teszi teljessé a hangzást, míg a ritmushangszerek keretbe foglalják és irányban tartják a zenét. A lemezen az énekesek is kitettek magukért. A legismertebb, legkedveltebb számok a Goodbye Stranger, a Logical Song és a Just Another Nervous Wreck. A listákra felkerült még a Take Long Way Home és természetesen a címadó dal, a Breakfast In America.

Az együttes az amerikai kaland után Párizsba látogatott egy dupla élőlemez erejéig. Ez az album, a Paris, a legjobb koncertlemezek egyike amely valaha készült. A Supertramp fellépéseinek egyik érdekessége volt, hogy ülő közönségnek játszottak, mintha színházban lenne az előadás, így a megnyugtató zene másképpen ragadta magával a közönséget, mint egy szédítő gitárszóló. A Breakfast In America sikerét a következő albumukkal már nem tudták megismételni, bár természetesen az is profi munka. A zenekar tagjai között azonban feszültség keletkezett. Nem tudták eldönteni, hogy mit is lenne jó csinálni. ez alatt a vergődő időszak alatt nem is készült új korong. 1984-ben Roger Hodgson kivált az együttesből és szólókarriert kezdett. Első szólólemezén a divatnak hódolt, csupán a hang emlékeztetett a régi szép időkre. Hodgson távozásával a megoldást egy nagyobb hírű, tapasztaltabb zenész, David Gilmour vendégszereplése jelentette egy időre. A Pink Floyd vezetője nemcsak a gitárját hozta magával, de számtalan jó ötletével is hozzájárult ahhoz, hogy az együttes Brother Where You Bound című lemezét a rajongók még jobban élvezhessék. A lemez megjelenése után megszűnt a Supertramp.

Újraalakulás, utóélet

1988-ban a nagy felállás tagjai újraalakították az együttest, és megjelentettek egy koncertalbumot. Ez a vállalkozás azonban csak önámítás volt, és a Supertramp másodszor is feloszlott. Minden kétséget kizáróan a 70-es és a 80-as években a Supertramp volt az egyik legjobb minőségű rockzenét játszó együttes. Ők uralták a rádiókat és olyan kitörölhetetlen dallamok repítették őket a világhírnév felé, amelyek a földkerekség egyetlen lemezgyűjteményéből sem hiányozhatnak.

1997-ben ismét összeálltak és egy frenetikus koncerten Budapesten is bemutatkoztak. Azóta a Supertramp Davies-el a középpontban tovább működik, koncerteznek néhanapján új korongot is kiadnak de ez már csupán lecsengése egy nagyszerű pályafutásnak.

Albumok

  • 1970. július Supertramp
  • 1971. június Indelibly Stamped
  • 1974. szeptember Crime of the Century
  • 1975. november Crisis? What Crisis?
  • 1977. április Even in the Quietest Moments
  • 1979. március Breakfast in America
  • 1982. október …Famous Last Words…
  • 1985. május Brother Where You Bound
  • 1987. október Free as a Bird
  • 1997. június Some Things Never Change
  • 2002. április Slow Motion