The Eagles

Az Eagles (több helyen: The Eagles) egy amerikai rock-, country-rock- és folk-rock együttes. A zenekar 1971-ben alakult Los Angelesben. Az együttest Randy Meisner (előző együttese: Poco), Glenn Frey (előző együttese: Longbranch Pennywhistle), Bernie Leadon (előző együttese: The Flying Burrito Brothers) és Don Henley (előző együttese: Shiloh) alapította, akik Linda Ronstadt kísérőzenekarának tagjai voltak. Don Felder csatlakozásával (1974) és Joe Walsh belépésével (1976) Bernie Leadon helyére, megalakult a „nagy” Eagles.

Öt listavezető kislemezzel és négy listavezető albummal koruk egyik legsikeresebb együttese volt. A legnagyobb sikert elért albumuk, a Hotel California, bekerült minden idők 500 legjobb zenei felvétele közé, az együttes pedig kivívta magának a 75. helyet, minden idők 100 legnagyszerűbb zenekara között. Az Eagles Amerika legsikeresebb együttesévé, a Their Greatest Hits (1971–1975) című válogatásalbum pedig a kontinens máig legsikeresebb (bestseller) lemezévé vált. Listavezető dalaik: Best of My Love, One of These Nights, New Kid in Town, Hotel California, Heartache Tonight.

Az 1972. június 1-én kiadott nagylemezük, az Eagles jelentette az első sikerüket. Három számát adták ki kislemezen, amelyek bekerültek a Top 40 listára. Az első kislemez a Take It Easy volt, amelyet Frey írt akkori szomszédjával és country-folk rockzenésszel Jackson Browne-nal. Browne írta az első versszakot de a másodiknál megakadt az I’m standing on a corner in Winslow, Arizona sor után. Frey egészítette ki a verset az It’s a girl, my Lord, in a flatbed Ford, slowin’ down to take a look at me résszel, ami után Browne be tudta fejezni a számot. A dal 12. helyet ért el a Billboard Hot 100 listán és ezzel már hírnévre tettek szert. A következő két kislemez a blues-os Witchy Woman és a Peaceful Easy Feeling country rock ballada volt, amelyek a 9. illetve 22. helyre jutottak a listán.

A második nagylemezüknek a Desperadónak a vadnyugat a témája, összehasonlítva az akkori törvényen kívüliek (outlaws) és a mai rocksztárok életstílusát. Ez az album volt az, amelyik megmutatta a tehetségüket a képzelt témájú zeneszerzéshez. Ennek a lemeznek a felvétele alatt kezdődött Henley és Frey közös zeneszerzése. Ők írtak nyolcat az album tizenegy számából, köztük a Tequila Sunrise és Desperado dalokat, mindkettő az együttes legnépszerűbb dalai közül. A Twenty-One, Doolin–Dalton és Saturday Night számokban, Bernie Leadon kiváló gitár, bendzsó és mandolin játékáról győződhettünk meg. A téma a hírhedt vadnyugati Doolin-Dalton banda, mint ahogy a Doolin-Dalton, Desperado, Certain Kind of Fool, Outlaw Man és a Bitter Creek dalok mutatják. Az album első nagylemezüknél kevésbé volt sikeres, az amerikai Billboard 200 lista 41. helyére jutott csak, míg két kislemez, a “Tequila Sunrise” és az “Outlaw Man”a 61. illetve 59. helyet érte el a Billboard Hot 100 listán. Henley és Frey lévén a társszerzője az album nagy részének – a minta, amely majd évekig jellemzi a zenéjüket – jelentős változást hozott a zenekar életébe. Ők ketten lesznek a vezéralakok, a korábbi feltételezéssel ellentétben, amely szerint a tapasztaltabb zenészeknek tartott Leadon és Meisner nagyobb befolyással lenne a zenekarra.

A következő, On the Border albumon, Henley és Frey azt akarta, hogy a zenekar szakadjon el a country rock stílustól és közeledjenek a hard rock felé. Az Eagles Glyn Johns producerrel kezdte el az albumot, aki inkább a kétélű zenéjük buja oldalát akarta hangsúlyozni. Mindössze két használható dal felvétele után, a zenekar Bill Szymczykhez fordult, hogy készítse el a lemez többi részét. Szymczyk keményebb gitárost akart “Good Day in Hell” számban és így jutott eszükbe Bernie Leadon gyermekkori barátja Don Felder, aki már a színfalak mögött muzsikált (dzsemmelt) a bandával 1972-ben, amikor az előzenekar volt a Yes együttes koncertjén Bostonban. Felder becenevet is kapott Freytől a kompetens gitárjátékáért, Fingers (Ujjak), amely név aztán ráragadt.

1974 januárjában Frey megkérte Feldert, hogy a Good Day in Hell dalban tegyen hozzá slide gitár hangot. A játéka annyira lenyűgözte őket, hogy másnap meghívták, csatlakozzon az együtteshez mint az ötödik Eagle. A gyors ritmusú kezdőszámban, az Already Gone-ban is szerepel az albumon, ahol Freyjel gitár duettet játszanak. Already Gone az első kislemez az albumról, a 32. helyre jutott a listákon. Az album egy másik dala, a Best of My Love, a Billboard listavezetője lett 1975. március 1-jén. Ez volt az Eagles első listavezető dala az öt közül. Az album tartalmaz egy Tom Waits dal feldolgozást (cover verzió) az Ol’ ’55, valamint a James Dean kislemezük dalát, amely 77. a helyet érte el a listákon.

A zenekar fellépett 1974. április 6-án a California Jam fesztiválon, Ontarióban, Kaliforniában, több mint 300 000 rajongó előtt. A fesztivált a nyugati part Woodstockjának nevezték, és olyan híres együttesek léptek fel mint a Black Sabbath, Emerson, Lake & Palmer, Deep Purple, Earth, Wind & Fire, Seals & Crofts, Black Oak Arkansas, és a Rare Earth. A koncertet részben közvetítette az Egyesült Államokban az ABC televíziós társaság, s így ismertté téve az Eaglest a szélesebb közönség számára. Felder nem vett részt a fellépésen mivel elhívták, hogy jelen legyen a fia születésénél. Helyette Jackson Browne ugrott be, és játszott zongorán és akusztikus gitáron.

Az Eagles 1975. június 10-én kiadta a negyedik stúdióalbumát, One of These Nights címmel. Ez volt az együttes igazi áttörése, ekkor váltak nemzetközi szupersztárokká, és ez volt az első a sorban, a négy egymást követő a listavezető albumuk közül. A meghatározó dalszerzői partnerség Henley és Frey között folytatódott ezen az albumon is. Az első kislemez a címadó szám volt, amely a második egymást követő listavezető daluk lett. Frey azt mondta, hogy ez a szám az ő minden idők kedvenc Eagles dala. A második kislemez a Lyin’ Eyes volt, amely a 2. helyet érte el a listákon és meghozta a zenekar első Grammy-díját, a legjobb vokális popduó vagy -együttes teljesítményért. Az harmadik kislemez, a Take It to the Limit, Meisner, Henley és Frey szerzeménye, és ez az egyetlen Eagles-szám amelyet Meisner énekel. A dal 4. helyre jutott a listákon. Az album népszerűsítésére a zenekar egy hatalmas, világméretű turnéra indult és az albumot jelölték Grammy-díjra az év albumáért. Ez az albumuk volt az utolsó amelyen az együttes egyik alapító tagja Bernie Leadon szerepel. Leadon írta vagy társszerzője volt az album három dalának, köztük az I Wish You peace, amit közösen írt barátnőjével Patti Davisszel (kaliforniai kormányzó és az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Ronald Reagan és Nancy Reagan leánya) és a hangszeres Journey of the Sorcerer, amely később a Galaxis útikalauz stopposoknak, a BBC rádiós és televíziós sorozatának zenéje lett. Leadon kiábrándult abból, hogy a zenekar milyen irányba halad, és hogy ő elvesztette a kreatív befolyását, mivel az általa óhajtott country hangzás egyre jobban átadta a helyét a rock and rollnak. Elégedetlensége, elsősorban Freyjel, tetőzött egy éjszaka, amikor az élénken ecsetelte, milyen irányba kell haladniuk, és ekkor Leadon sört öntött Frey fejére mondván: „Lazítanod kell, ember!”. 1975. december 20-án több hónapos cáfolás után, bejelentették, hogy Leadon elhagyta a zenekart.

1975. december 20-án hivatalosan is bejelentették, hogy Leadon helyettesítője a gitáros, énekes és billentyűs Joe Walsh lesz, aki már néhány éve a zenekar barátja volt. Ő korábban a James Gang és a Barnstorm együttesekben valamint szólóban is játszott. Walsh menedzsere szintén Azoff volt és Szymczyk a zenei producere. Volt néhány kezdeti aggodalom Walshnak a zenekarba való beilleszkedési képességét illetően, mivel túl „vadnak” tartották az Eagleshez, különösen Henley. Leadon távozása után az Eagles korábbi country hangzása szinte teljesen eltűnt, mivel Felder és Walsh megjelenésével a zenekar sokkal keményebb stílusban kezdett játszani.

1976-ban a zenekar kiadta az első válogatásalbumot, Their Greatest Hits (1971–1975) címmel. Az album lett a 20. század legmagasabb példányszámban eladott lemeze az Egyesült Államokban, ahol azóta 29 millió példányban kelt el, és 42 millió példányban világszerte. Ez maradt a minden idők legeladottabb lemeze, amíg Michael Jackson Thriller albuma át nem vette ezt a címet, 2009-ben, Jackson halálát követően. Az album megszilárdította az Eagles státuszát mint az évtized legsikeresebb amerikai együttesét. Létrehozva:

A következő albumuk, a Hotel California, 1976. december 8-án jelent meg, ez volt a zenekar ötödik stúdióalbuma, és az első Walsh szereplésével. Az album elkészítése másfél évbe telt, ami a turnézással együtt teljesen kikészítette a zenekart. Az album első kislemeze, a New Kid in Town lett az Eagles harmadik listavezetője.

A második kislemez az album címadó dala volt, amely 1977 májusában vezette a slágerlistákat és kétségkívül az Eagles legismertebb dala lett. Henley énekli a számot, Felder és Walsh pedig egy csodálatos gitárduettet játszik benne. A dalt Felder, Henley és Frey írta, a zenéje teljes egészében Felder szerzeménye. A titokzatos szöveget sokféleképpen értelmezték, melyek közül néhány vitatható. Pletykák is terjengtek bizonyos körökben, hogy a dal a sátánizmusról szól. A híreszteléseket a zenekar megcáfolta és később Henley is a History of the Eagles dokumentumfilmben. Henley a 60 Minutes amerikai hírmagazinban mondta 2007-ben, hogy „ez voltaképpen egy dal az amerikai álom árnyoldaláról és a túlzásokról Amerikában, dolgok amikről eddig is tudtunk.”

Hard rock hangzásával, Life in the Fast Lane is nagy sikert aratott, ami megszilárdította Walsh pozícióját a zenekarban. A harmadik és egyben utolsó kislemezként a 11. helyet érte el a listákon. A Wasted Time ballada zárja az album első oldalát, míg ennek a zenekari változata nyitja a második oldalt. Az album a The Last Resort című dallal zárul, egy dal amelyet Frey egyszer „Henley mesterművének” nevezte, de amelyet Henley úgy jellemzett mint „meglehetősen egyhangú” és „soha nem teljesedett ki teljes mértékben, zeneileg szólva”.

A második oldalon, a kifutási barázda részbe a „V.O.L. Is Five-Piece Live” van gravírozva, ami azt jelenti, hogy az instrumentális dal, a Victim of Love eredeti stúdiófelvétel, amely nem utólagos keveréssel készült. Henley megerősíti ezt a The Very Best Of album borítóján lévő jegyzetben. Mindazonáltal, a dal komoly vita tárgya volt Don Felder és a zenekar többi tagja között. A 2013-ban készített dokumentumfilmben Felder azt állította, hogy a Victim of Love vokálja neki volt ígérve, mivel a zenéjének oroszlánrészét ő írta. Több sikertelen kísérlet után, hogy Felder énekét rögzítsék, Irving Azoff menedzsert bízták meg, hogy menjen el Felderrel ebédelni, így távolítva őt el a keverőasztaltól, míg a hangját Don Henley utólag felvett énekével helyettesítették. Joe Walsh azt mondta, hogy a Felder sohasem bocsátotta meg nekik ezt a turpisságot. (A könyvében Felder tagadott bármilyen sértődöttséget.) A Hotel California több listán is szerepelt mint minden idők legjobb albuma, és az együttes legkelendőbb albuma lett, több mint 16 millió eladott példánnyal az USA-ban és több mint 32 millió példánnyal világszerte.

Az album elnyerte „Az év felvétele” Grammy-díjat (Hotel California) és a „Best Vocal Arrangement for Two or More Voices” (Legjobb vokál-hangszerelés két vagy több hangra) díjat (New Kid in Town). A Hotel California vezette a slágerlistákat és az 1978-as „Az év albuma” Grammy-díjra jelölték, de a győztes Fleetwood Mac „Rumours” albuma lett. A hatalmas világméretű turné az album népszerűsítésére, tovább rontotta a zenekar tagjai közötti már amúgy is feszült személyes és kreatív kapcsolatokat.

A Hotel California az utolsó album amelyen, az egyik alapító tag, Randy Meisner közreműködik, és aki az 1977-es turnéjuk után hirtelen elhagyta a zenekart. Az Eagles tizenegy hónapig egyfolytában turnézott, amit megszenvedett a zenekar. Amikor a turné 1977 júniusában Knoxville-be érkezett, kiújult Meisner gyomorfekélye. Küszködött, hogy kiénekelje a magas hangokat a Take It To the Limit című számban, és nem volt hajlandó elénekelni a dalt, ami miatt Freyjal vitába keveredett. Meisner úgy döntött, hogy nem fogja énekelni a dalt ráadásként a Knoxville koncerten, mert sokáig volt fent, és elkapta az influenzát. Frey és Meisner között tettlegességre került sor a színfalak mögött, és Meisner elhagyta a helyszínt. Az eset után Meisner úgy döntött, hogy a turné végeztével elhagyja az együttest, és visszatér Nebraskába, hogy a családjával legyen. Utolsó fellépése East Troyban, Wisconsinban volt, 1977 szeptember 3-án. A zenekarban Meisner helyét ugyanaz a zenész vette át, aki a Pocóban is őt követte, Timothy B. Schmit, miután a tagok megegyeztek abban, hogy Schmit az egyetlen jelölt.

Az Eagles 1977-ben stúdióba vonult, és megkezdte a következő album, a The Long Run felvételeit. A lemez elkészítése két évig tartott. Eredetileg duplaalbumnak tervezték, de a zenekar tagjai nem tudtak elég dalt írni hozzá. 1979. szeptember 24-én került a lemezboltokba. Annak ellenére, hogy egyes kritikusok szerint csalódást okozott, mert nem tudott felnőni Hotel California szintjére, a lemez hatalmas kereskedelmi sikernek bizonyult. Az album a slágerlisták élére került, és hétmillió példányban kelt el. Ezen túlmenően a lemez tartalmazott három Top 10 kislemez dalt. A Heartache Tonight volt az utolsó számuk, amelyik a Billboard Hot 100 listavezetője lett, 1979. november 10-én. A címadó dal és az I Can’t Tell You Why is 8. helyre került a listákon. Az együttes megnyerte a negyedik Grammy-díját Heartache Tonight számmal. Walsh szerzeménye az In The City és a The Sad Cafe az élő előadások fontos elemévé vált. A zenekar rögzített két karácsonyi dalt is, a Funky New Year és a Please Come Home For Christmas, amelyeket egy kislemezen adtak ki 1978-ban és ami elérte a 18. helyet a listákon.

1980. július 31-én a Long Beach-i koncertjükön elszabadultak az indulatok, amit úgy emlegetnek mint a Long Night at Wrong Beach (Hosszú éjszaka, rossz tengerparton). Az ellenségeskedés Felder és Frey között a fellépésük előtt tetőzött, és azzal kezdődött amikor Felder azt mondta: „Szívesen – Azt hiszem”, Alan Cranston kaliforniai szenátor feleségének, amikor az megköszönte a támogató koncertjüket a politikus újraválasztási kampányában. Felder ugyanis nem szerette volna, ha a zenekar politikai ügyekbe keveredik. A zenekar többi tagja viszont, különösen Frey úgy gondolta hogy a szenátor fontos és jó ügyet képvisel, amit ők is támogatnak. Frey és Felder az egész előadás alatt egymást fenyegették, hogy milyen verést fognak adni a másiknak a színfalak mögött. „Már csak három dal, amíg szétrúgom a seggedet haver” – emlékszik vissza Frey Felder szavaira a koncert vége felé. Felder pedig arra emlékszik, hogy Frey azt mondta neki a “Best of My Love” szám alatt, „Szét fogom rúgni a seggedet, amikor lemegyünk a színpadról.”

Úgy tűnt, hogy ez a zenekar végét jelenti, de a zenekarnak még mindig volt egy elkötelezettsége egy koncertfelvétellel az Elektra Records felé, amely a Hotel California és a The Long Run turnékról tartalmazott felvételeket. Az Eagles Live felvételeit (megjelent 1980 novemberében) Amerika két szemközti partján keverték. Frey már kilépett és Los Angelesben maradt, míg a többiek Miamiban dolgoztak a saját részeiken. „Mi háromrészes harmóniákat rögzítettünk a Federal Express jóvoltából” – mondta a producer, Bill Szymczyk. Frey nem volt hajlandó beszélni a többi Eagles-taggal és elbocsájtotta menedzserét, Irving Azoffot. Az elismerések (credits) öt ügyvédet neveznek meg, de az album jegyzetekben csak ennyit lehetett olvasni: „Köszönöm, és jó éjszakát.” A Seven Bridges Road dal élő változata az albumról kislemezen is megjelent. A számot Steve Young írta és Iain Matthews hangszerelte a saját Valley Hi albumjának 1973-ban. A dal a 21. helyet érte el a listákon 1980 végén, és ez lett az Eagles utolsó Top 40-es száma 1994-ig.

Zenei stílus

Befolyásolva az 1960-as rhythm and blues, soul, bluegrass, és rock zenekaroktól, mint a Byrds és a Buffalo Springfield, az Eagles hangzását úgy jellemezték mint “California rock”. Sal Manna, a CD jegyzetek szerzője a zenekar 1994-es Hell Freezes Over albumán, megjegyezte, hogy „Senki sem tudta pontosan mit jelent a California rock, kivéve talán annyit, hogy mivel Kaliforniában bármi lehetséges, akkor a zene ami arról az ígéret földjéről jött, szabadabb szellemű és szabadabban szárnyaló”. A Rolling Stone úgy írja le az Eagles hangzását mint „country színezetű vokális harmóniák és hard-rock gitár és dalszöveg kombinációját”.

Az évek folyamán a csoport hangzását már jellemezték mint, country rock, soft rock és folk-rock, sőt a későbbi években mint album rock és arena rock.

A csoport első két albuma (Eagles és Desperado) kombinálta rock, country, hagyományos rock and roll és népzenei stílust, amelyik egy olyan hangzást eredményezett ami az együttest az 1970-es évek country-rock és folk-rock mozgalom élére vitte. A harmadik albumon (On the Border) a zenekar kibővítette a stílusát egy erőteljes hard rock hangzással, amilyet éppen csak érintett korábban. A következő albumon (One of These Nights) a csoport egy lágyabb hangzással próbálkozott, ami különösen a Take It to the Limit és a Lyin’ Eyes kislemezeken érzékelhető, és amely egyesítették a rock, pop, country és folk stílusokat. A zenekar 2007-es Long Road Out of Eden comeback albumán visszatértek a kezdeti country rock hangzáshoz. Az Eagles is kísérletezett különböző műfajokkal a dalaikban, beleértve a blues-rock, rhythm and blues, funk, pop-rock, diszkó és bluegrass stílusokat.

Az együttes tagjai

Alapító tagok:

• Glenn Frey, * 1948. november 6. Detroit, Michigan – † 2016. január 18. New York: ének, gitár, billentyűs hangszerek, szájharmonika
• Don Henley, * 1947. július 22. Gilmer, Texas: ének, dobok, ütős hangszerek, gitár
• Bernie Leadon, * 1947. július 19. Minneapolis, Minnesota: ének, gitár, bendzsó, mandolin, pedal steel gitár
• Randy Meisner, * 1946. március 8. Scottsbluffg, Nebraska: ének, basszusgitár, guitarrón.

Tagcserék:

• Don Felder, * 1947. szeptember 21. Gainesville, Florida: ének, gitár, pedal steel gitár; 1974. januárban lépett be az együttesbe. 2001-ben kidobták a zenekarból, mivel Frey-jal és Henley-vel összeveszett a dalok szerzői jogai miatt.
• Joe Walsh, * 1947. november 20. Wichita, Kansas: ének, gitár, billentyűs hangszerek; 1975 decemberében Bernie Leadon helyett lép az együttesbe
• Timothy B. Schmit, * 1947. október 30. Oakland, Kalifornia: ének, basszusgitár, akusztikus gitár; 1977-ben Randy Meisner helyett lépett az együttesbe