Amikor nemrégiben Trump vételi ajánlatot tett Grönlandra, nagy volt a felhördülés, pedig a modern politika paprikajancsija ez esetben igencsak következetesen amerikai gesztust tett. Gondoljunk bele, hogy kezdődött az egész! 1609-ben holland prémkereskedők bagóért megvettek egy földdarabot a Hudson folyó torkolatánál az irokéz indiánoktól, ahová 1625 körül felépítették New Amsterdam nevű erődjüket. Amikor kezdett elfogyni a prém meg az indián eladták az egészet az Angliából tömegesen betelepülő neoprotestáns csoportok egyikének, akik hamar átkeresztelték a kialakulóban levő városkát New Yorknak. És ez így folytatódott a következő jó három évszázadban, manapság kevesen tudják, hogy az Egyesült Államok területének legnagyobb része ilyen és hasonló tranzakciók során lett amerikai. Így vették meg Kaliforniát, Alaszkát, Új Mexikót, Floridát, Louisianát (ennek egy részét később átpasszolták Kanadának). Nem csoda, hogy most egy ingatlanspekuláns az elnök.
Azt hinnénk, hogy nem válogattak, megvették amit és amikor lehetett, békében és háborúban, vesztes és nyertes csata után egyaránt. Oszt mit ad isten, a befektetés hamar fialni kezdett, hogy csak két példát mondjak, Alaszka és Kalifornia megvétele után kis idővel felfedezték az aranylelőhelyeket, Texas és Új Mexikó se váratott sokáig magára és előrukkolt a kőolajjal.
De voltak érdekesebb “nyereségek” is. Louisiana megvásárlásával (ami mellesleg kb. egyötöde a mai USA területének, nem csak a mai Louisiana állam területét vették meg, hanem gyakorlatilag a Mississippi és a Missouri egész vízgyűjtőjét) megvették a rocktörténelem legtöbbször megénekelt ingatlanát is.
Igen, New Orleansban élt akkoriban madame Marianne LeSoleil Levant, polgári foglalkozására nézve madám. Volt neki egy elismert közintézménye, a “House of Rising Sun”, ahol az úriemberek lefáradhattak és megpihenhettek a bentlakó hölgyek aktív (vagy passzív, tetszés szerint) közreműködésével. Az „Offbeat New Orleans” című útikalauz szerint a dalban szereplő ház a St. Louis Street 826-830 szám alatt állt 1862 és 1874 között. Nehezen ellenőrizhető a legenda, történészek szerint másik három – ezúttal ténylegesen, aktákkal és régészeti leletekkel is rendelkező ingatlan is pályázik a címre. Annyi biztos, hogy a 20. század első évtizedeiben a „felkelő nap” megnevezés az angol-amerikai kultúrában a bordélyházat jelentette. És talán ez elég is a történelmi gyökerekről.
Tény, hogy ezzel a címmel és tematikával már a 19. század közepén jegyeztek le népdalokat, Alan Lomax néprajzkutató Éneklő országunk (Our Singing Country) című, 1941-ben megjelent könyvében például ezt írja: „A felkelő nap háza” dallama egy tradicionális angol balladáé, legrégebbi ismert szövegét a Kentucky állambeli Georgia Turner és Bert Martin írta. 1938-ban rögzítették először Roy Acuff előadásában, majd később lemezre vették többek között Leadbelly, Charlie Byrd, Woody Guthrie, The Weavers, Peter, Paul & Mary, Henry Mancini, Dolly Parton, Joan Baez, David Allan Coe, John Fahey, Waylon Jennings, Tim Hardin, Buster Poindexter, Marianne Faithfull, Tracy Chapman, Eric Burdon, Muse, Frijid Pink, The Adolescents, Santa Esmeralda, a Geordie együttes, Bob Dylan, The Animals, Nina Simone, Dee Dee Bridgewater, Sinéad O’Connor, Demis Roussos, Alice Smith és mások előadásában. Nagyon sok filmben is szerepelt filmzeneként, legutóbb például a Game of Thrones egyik epizódjában és a Lost első évadjának hatodik epizódjéban.
Itt van az általam ismert legrégebbi videó, Leadbelly 1945-ös felvétele.
És persze, a Game of Thrones verzió (The White Buffalo & The Forest Rangers előadásában):
És legvégül egy igazi rock verzió, a Frijid Pink 1971-es felvétele: