Ausztrál rockzenész, dalszerző és énekes.
Legnagyobb sikereit a Nick Cave and the Bad Seeds nevű együttesével érte el. 1973-ban ismerkedett meg Mick Harvey gitárossal, vele alapították meg a tíz évvel később Nyugat-Berlinben a máig létező zenekarukat. Alapító tagok voltak: Blixa Bargeld gitáros (Einstürzende Neubauten), Barry Adamson basszusgitáros (Magazine) és Hugo Race gitáros. 1984-ben jelent meg debütáló albumuk From Her to Eternity címmel.
Még Berlinben kezdte el írni regényét And The Ass Saw The Angel (És meglátá a szamár az Úrnak angyalát) címmel, amely 1989-ben jelent meg.
1996-ban kiadták a talán legismertebb, a Murder Ballads című albumot, amely gyilkosságokról szóló dalok gyűjteménye. Legismertebb „gyilkos” balladái a Henry Lee PJ Harvey-val és a Where The Wild Roses Grow Kylie Minogue-gal. Ez idő tájt hagyott fel a heroin- és alkoholhasználattal, kis híján az utolsó pillanatban.
Filmekben is játszott, így Wim Wenders több filmjében is láthatjuk, ilyenek például a Berlin felett az ég (itt élő klubkoncertet ad); A világ végéig vagy a Távol és mégis közel, de számos más filmben is kapott még kisebb, nagyobb szerepeket, szinte kivétel nélkül önmagát játszva. A 2005-ös The Propositon (Az ajánlat) című ausztrál westernfilm forgatókönyvét ő írta. A filmet a westernműfaj egyik újjáélesztőjeként aposztrofálták, és a többi hasonló filmmel ellentétben nem Amerikában, hanem Ausztráliában játszódik.
Tizenhét nagylemez, több, mint száz toplistás szám mellet a könyvei is sikeresek, három közülük magyarul is olvasható.
- És meglátá a szamár az Úrnak angyalát (Ford.: Széky János; Budapest, 1992, Holnap; 2003, Ulpius-ház)
- Válogatott versek 1984–2004 (Szerk.: Kari Györgyi; Budapest, 2005, Jonathan Miller)
- Bunny Munro halála (Ford.: Polyák Béla; Budapest, 2009, Cartaphilus)