Omega

Omega

Az Omega Liszt Ferenc-díjas magyar rockegyüttes, mely 1962-ben alakult, és 2012-ben ünnepelte fennállása 50. évfordulóját.

A zenekar több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (az Illés Ezek a fiatalok című albumán más együttesek is játszottak). Az 1969-es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow, a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal). Az Omega volt az első együttes, melyet az Állami Hangversenyzenekar kísért (az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója. Elsőként jelent meg CD-je (az 1988-as Platina című válogatásalbum) és DVD-je (a 2000-ben kiadott OmegakonceRT Népstadion 1999). Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt.

Az együttes 1962-ben, két zenekar összeolvadásával alakult meg: a Ciklon együttes három tagja „átszivárgott” a Prófétába. Először külföldi együttesek dalainak feldolgozásával lettek népszerűek.

Az első koncertet, amelyen az Omega nevet viselték, a legtöbb forrás szeptember 23-ára teszi, helyszínként pedig a Műegyetem Hess András téri kollégiumát jelölik meg. Az eredeti felállás a következő volt: Benkő László – ének, zongora, furulya, Kóbor János – ének, ritmusgitár, Kovacsics András – szólógitár, Künsztler Tamás – dob, Varsányi István – basszusgitár. A rocklegendák szerint nevüket a szervezőktől kapták.

Néhány hónappal később a Ki mit tud? című vetélkedőből megismert Koncz Zsuzsával társultak, vele közösen játszottak többek között 1963-ban a Nemzeti Sportcsarnokban tartott első beat-fesztiválon. A rendezvény további fellépői között volt az Illés, a Metro, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, a Scampolo és a Benkó Dixieland Band, vagyis az együttes legnagyobb riválisai az évtized során. Koncz Zsuzsa nem sokkal ezután az Illéshez távozott. Az együttes törzshelye 1963-tól az Eötvös-klub lett, de rendszeresen játszottak a Várklubban, a Kinizsi utcában és a Pestszentlőrinci Rózsa Ferenc Művelődési Házban is, ahol közös fellépések is voltak a Scampolo-, Illés együttes közreműködésével.

Az együttes 1964-ben több poszton is erősödött: ekkor csatlakozott Kóbor és Varsányi gimnáziumi osztálytársa, Laux József, aki nemcsak dobosként, hanem szervezőként, mai szóhasználattal élve „menedzserként” is fontos szerepet töltött be az Omega életében. Többek között az ő ismeretségei révén került a csapatba Somló Tamás, aki kifejezetten az Omega hirdetésére jelentkezve tanult meg szaxofonozni. Mivel Somló zenebohócként is gyakran fellépett egy cirkuszban, a koncerten és felvételeken nem mindig vett részt.
1966-ban nyugati slágereket tartalmazó kislemezeik jelentek meg, köztük az első a The Rolling Stones Paint It, Black című dalának feldolgozása volt. (Az Omegát gyakran emlegetik a „kelet Rolling Stonesaként”, mivel ugyanabban az évben alakultak, és ma a világ legrégibb aktív rockzenekarai közé tartoznak). Még 1967-ben is jobbára mások számait játszották, pedig a többi magyar együttes már saját dalokkal nyomult.

Omega - Petróleum lámpa

Omega – Petróleum lámpa

Az 1960-as évek közepén megindult a magyar beategyüttesek profivá válása, az Illés által megkezdett irányvonalat követve a nyugati slágerek mellett saját, magyar nyelvű szerzeményekkel is előálltak. Így volt ez az Omegával is, ahová 1967-ben csatlakozott Mihály Tamás, az együttes első képzett zenésze. Első saját daluk a Nem szeretlek volt, amit Payer András és S. Nagy István írt. Később Mihály mutatta be az együttesnek barátját, Presser Gábort, aki további dalokat komponált az Omega számára. A szövegeket kezdetben S. Nagy István jegyezte, majd Laux felesége, Adamis Anna lett az állandó szövegíró. De írt dalszövegeket ebben a korszakban Verebes István is. Ismertebb korai kislemezeik közé tartozik az Azt mondta az anyukám / Rózsafák (előbbit Somló, utóbbit Benkő énekli), az Ismertem egy lányt / Szeretnék visszamenni hozzád és a Volt egy bohóc / Nem tilthatom meg.

Ugyancsak 1967-ben csatlakozott Molnár György, az új gitáros, aki később az „Elefánt” becenevet kapta, mivel egy alkalommal annyira vehemensen játszott, hogy feldöntött egy drága mikrofont („elefánt a porcelánboltban”). 1968-ban pedig a Presser teljes jogú tag lett, így létrejött az együttes első stabil felállása: Benkő László – zongora, trombita, furulya, ének, Kóbor János – ének, ritmusgitár, Laux József – dob, ütőhangszerek, Mihály Tamás – basszusgitár, ének, Molnár György – szólógitár, Presser Gábor – ének, orgona, zongora.
Wittek Mari és Somló időnként még fellépett velük, de az évtized végére fokozatosan eltávolodtak az Omegától.

Az Omega ismertségét növelték a Táncdalfesztiválokon és filmekben való szereplések. 1967-ben készült Banovich Tamás rendezésében az Ezek a fiatalok, melyben Koncz Zsuzsa kísérőzenekaraként szerepeltek Illés Lajos és Bródy János Ez az a ház című dalában. A film zenéje albumon is megjelent. A Táncdalfesztiválon többek között Kovács Katit, Zalatnay Saroltát kísérték a győztes dalban (Nem várok holnapig), mely után Presser Gábor a legjobb hangszerelésért járó díjat is megkapta. A következő évben már önállóan jutottak döntőbe a Kiabálj, énekelj című dalukkal. 1969-ben mutatták be az Extázis 7-től 10-ig című dokumentumfilmet az akkori magyar könnyűzenei életről, melyben szintén feltűntek.

A legnagyobb áttörést azonban az 1968-as angliai turné jelentette. Ettől a turnétól számít Presser Gábor “rendes” Omega tagnak. Erre a Spencer Davis Group menedzsere hívta meg őket, a Magyar Rádió angol adása egyik munkatársának ajánlására. A keleti blokkból való „egzotikum” kihangsúlyozására a menedzsment erre az időre Omega Red Star névre keresztelte az együttest. Amellett, hogy játszhattak a legjelentősebb angol klubokban, lemezszerződéshez is jutottak, így elkészíthették első albumukat – angol nyelven – Omega Red Star from Hungary címmel. Mivel Kóbor nem tarthatott velük, Mihály Tamás énekelt helyette. Még ebben az évben visszatértek Angliába, immár teljes létszámmal, azonban ezt a turnét félbe kellett szakítani és a második lemezt nem vehették fel. Ennek az volt az oka, hogy itthon tudomást szereztek a lemezfelvételről, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat pedig nem hagyhatta, hogy egy magyar beategyüttesnek hamarabb legyen külföldön – és főképp Nyugaton – nagylemeze, mint idehaza. Így elkészült az első, egyetlen előadó dalait tartalmazó magyar könnyűzenei album, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek. A cím az A- és a B-oldal első dalából lett összerakva, kifejezi az együttes zenéjében egyaránt meglévő slágeres és progresszív irányvonalat. Legsikeresebb dalai a Ha én szél lehetnék és a Trombitás Frédi lett. Beindult a Presser-Adamis “zenegép” ami sokáig a magyar rockzene meghatározó alkotópárosa volt.

1969-ben készült el egyik leghíresebb kislemezük, a Naplemente / Régi csibészek, majd második magyar albumuk, a 10000 lépés. Az album az együttes beat-korszakának csúcspontja, változatos anyaga egyaránt tartalmaz könnyed (1958-as boogie-woogie klubban és az Omega legnagyobb örökzöldjei közé tartozó Petróleumlámpa), keményebb hangzású (Tízezer lépés, Tűzvihar), progresszív (Kérgeskezű favágók) és lírai dalokat (Udvari bolond kenyere). Legnagyobb slágere a Gyöngyhajú lány. Magyar dalok közül ezt dolgozták fel a legtöbbször (többek között a keletnémet Frank Schöbel Schrieb es mir in der Sand és 1995-ben a Scorpions White Dove címmel). Presser mellett immár a többiek is kivették részüket a zeneszerzésből. Az album és a kislemez dalaihoz készült promóciós filmekből tévéműsor is készült, az albumhoz hasonlóan Tízezer lépés címmel. Ebben az évben játszottak először a Kisstadionban, ahol az 1980-as évek elejéig csaknem minden évben volt az év csúcspontját jelentő koncertjük.

1970-ben a Gyöngyhajú lánnyal sikerrel szerepeltek külföldi fesztiválokon: Tokióban, a Yamaha-fesztiválon – ahová csak a „fél-Omega” ment el: Kóbor, Presser és Laux – és Mallorcán, a Barbarellán. Utóbbi alkamával franciaországi ajánlatot is kaptak lemezfelvételre. Ehhez azonban egy héttel tovább kellett volna ottmaradniuk, amihez az itthoni illetékesek nem járultak hozzá. A tagok nehéz döntés után a hazautazást választották. Egy másik nemzetközi kiugrási lehetőségüket is elvágták, amikor újabb angliai turnéra készültek (ehhez felvettek három angol kislemezt is), de végül arra hivatkozva, hogy már kétszer jártak ott, az Illést küldték helyettük (de a kirándulás számukra sem végződött szerencsésen). Ebben az évben két magyar kislemezt vettek fel (Snuki / Ballada a fegyverkovács fiáról, Sötét a város / Ülök a hóban) és harmadik albumuk, az Éjszakai országút is elkészült. Az album az előző kettőhöz képest progresszívebb, keményebb alkotás, de sokan úgy gondolják[pontosabban?], hogy túl hamar jelent meg a 10000 lépés után. Ekkor már érződött a tagok közötti feszültség, mely a következő év tavaszán szakításhoz vezetett.

Presser és Laux, valamint Adamis Anna 1971-ben elhagyta az együttest és megalapították a másik szupercsapatot, a Lokomotív GT-t (LGT), a felállás azóta változatlan: Benkő László – billentyűs hangszerek, Kóbor János – ének, Mihály Tamás – basszusgitár, ének, Molnár György – gitár, Debreczeni Ferenc – dob.

A tagcsere után stílust váltva az együttes hamar talpra állt, az új felállás Prágában sikeresen mutatkozott be. Felvettek két kislemezt (Hűtlen barátok / Szomorú történet, Régvárt kedvesem / 200 évvel az utolsó háború után), majd 1972-ben új albumot adtak ki, Élő Omega címmel. Ez egy kiadásra tervezett, de végül betiltott stúdióalbum koncertváltozata, amit ők maguk vettek fel egy négysávos riportermagnóval – bizonyítva azt, hogy miután a hanglemezgyári illetékesek a kivált tagok alapította Locomotiv GT-t részesítették előnyben, ők mégis folytatni tudják útjukat felfelé. Az album A-oldalának dalai egyfajta koncepciót képeznek Presserék távozásáról (Hűtlen barátok), az ezt követő nehézségekről (Egy nehéz év után, Törékeny lendület), végül az együttes talpra állásáról (Omegautó). A B-oldalról a Régvárt kedvesem és a Varázslatos fehér kő lett a két legismertebb dal. A felvételek benyújtásakor a lemezgyár papírhiányra hivatkozott, így az album első kiadása alumínium tasakban jelent meg. Az anyagba nem kerülhetett be a 200 évvel az utolsó háború után és a Szex-apó című dal (utóbbit állítólag Erdős Péter, az MHV vezérigazgatója magára vette), ezek csak az 1998-as, felújított változaton kaptak helyet.

A következő évben megjelent a csak sorszámot kapott Omega 5, B-oldalán a hattételes Szvit című kompozícióval, amit a Magyar Állami Hangversenyzenekarral közösen vettek fel. További érdekessége az albumnak, hogy Magyarországon elsőként ezen használtak szintetizátort (A madár című dalban), bár igazán meghatározó hangszerré a következő albumon vált. Az 1974-ben felvett és a rákövetkező évben kiadott Omega 6 – Nem tudom a neved lett ezen korszakuk legsikeresebb albuma. Az Addig élj!-t és a Benkő talán legemlékezetesebb szólójával fémjelzett címadó dalt a mai napig állandóan játsszák koncertjeiken, de az album többi dala is az együttes legjobb alkotásai közé tartozik.
Az új dalokat főként Mihály Tamás (például Régvárt kedvesem, Hűtlen barátok, A hazug lány, Szvit, Nem tudom a neved, Mozgó világ) és Molnár György (például Szomorú történet, 200 évvel az utolsó háború után, A madár, Addig élj!, A bűvész) írta, később Benkő is bekapcsolódott a zeneszerzésbe (XX. századi városlakó). Az új állandó szövegíró Molnár korábbi iskolatársa, Sülyi Péter lett, aki mellett Kóbor is írt néhány dalszöveget (Hűtlen barátok, Régvárt kedvesem, Addig élj!).

Peter Hauke menedzsernek és a Bellaphon kiadónak köszönhetően ezúttal sikerült tartósan megvetniük lábukat a nemzetközi piacon. Menetelésük – bár Anglia és a világhír távolabbra került – szinte egész Európában tartott. Nemzetközi sikereik bázisát az NSZK jelentette, ahol angol nyelvű albumaikat adták ki. A négy album többé-kevésbé fedi a 4-6. album anyagát, viszont teljesen külön, a magyarnál korszerűbb technikával rögzítették őket. Bár a dalokat angolul vették fel (valamint az NDK-ban készült néhány felvételhez németül), a közönség kérésére élőben magyarul játszották őket. Külföldi turnéik során több neves rockzenekar előtt játszhattak, sőt olyan is előfordult, hogy az Omega előtt játszott ismert együttes (például a Scorpions).

Az évtized közepén ismét váltottak, az akkoriban népszerűvé váló space rockra: továbbra is hosszú, kidolgozott hangszerszólók jellemezték a dalokat, viszont a hangzás gyakran a lebegés érzését keltette, ehhez igazodtak a hétköznapi világtól elrugaszkodó, fantáziáló szövegek. A stílusválasztás telitalálatnak bizonyult, itt tudott leginkább kibontakozni az úgynevezett „Omega-hangzás”. A koncerteken mindezt jól kiegészítette a profi látványtechnika.

Ebben az időszakban szintén három albumuk jelent meg. Ezek közül az első még a régi módszerrel készült, azonban a második és a harmadik esetében a korábbi gyakorlattól eltérően az angol változatok – amelyek rendre hamarabb készültek – egy az egyben a magyar albumok megfelelői, csupán a dalsorrend tér el néhány esetben. További újítás, hogy valamennyi dalt az egész együttes kollektíven jegyzett zeneszerzőként, a jogdíjakon való egyenlő osztozás és a csapatmunka kifejezése céljából.

A trilógia nyitódarabja, az 1976-os Time Robber (az 1977-es Időrabló angol változata) lett minden idők legtöbb példányban eladott albuma magyar előadótól. Címét az elején hallható háromtételes kompozíció után kapta (Napot hoztam, csillagot – Időrabló – Ablakok), amely állandó koncertszámmá vált, bár teljes hosszában sosem adták elő: kezdetben a Napot hoztam , csillagot első és második versszaka között hangzott el az Időrabló tétel (ezt a Napot hoztam, csillagot és az Ablakok egyező dallama tette lehetővé), amiből később csak a Napot hoztam, csillagot első versszaka maradt egészen 2006-2007-ig, amikor ismét a hosszabb verzió került műsorra, 2009-2010-ben pedig az első tétel maradt, de immár mindkét versszakával). Népszerű lett még az Éjféli koncert és a könnyedebb témájú A könyvelő álma.

A következő album, az 1978-as Csillagok útján (angol változata Skyrover címen jelent meg) némileg keményebb hangzású elődjénél, az Omega albumai közül leginkább ez tekinthető konceptalbumnak, vagyis a dalok nagyrészt hasonló témát járnak körül, egyfajta „történet” kerekedik ki belőlük. A kompozíció keretét az instrumentális Nyitány és a Finálé adja. Legsikeresebb dalai az Égi vándor, a két Metamorfózis és a címadó dal. A sors furcsasága, hogy a legismertebb sláger a kakukktojás – az egységes koncepcióból kilógó, oroszos – Léna lett. Koncerteken hamar szokássá vált, hogy a Napot hoztam, csillagot előtt játszották, egy instrumentális dallal összekötve, ami a következő albumra Start címen került fel. Míg a Time Robber hangszeres részeit a korábbi angol albumokhoz hasonlóan a magyartól külön vették fel, a Csillagok útján és a Skyrover esetében csak az éneket vették újra, ezt leszámítva a felvételek az Omega saját stúdiójában készültek, amit nyugatról hazahordott berendezésekből építettek fel.

A stíluskorszakot az 1978-as (magyar nyelvű kiadásban 1979-es) Gammapolis zárja, amely idehaza minden idők legsikeresebb albuma lett. Az előzőhöz hasonlóan ez is konceptalbumnak tekinthető, de némileg slágeresebb lett, mint a Csillagok útján. Legnépszerűbb dalai az Ezüst eső, a Nyári éjek asszonya, a Gammapolis I. és az Őrültek órája. A slágerek mellé kerültek progresszívebb művek is, a Hajnal a város felett és a Gammapolis II.

Az együttes továbbra is sokat koncertezett külföldön és idehaza, az egyes évekre a koronát változatlanul a Kisstadionban tették fel. Ilyenkor gyakran hívtak neves vendégeket: 1976-ban, a Late Night Show-ban (ekkor még nem volt meg a magyar szövege) a skorpiós Szűcs Antal Gábor szólózott, egy évvel később – immár a magyar változatban – (Éjféli koncert) Karácsony János az LGT-ből. 1977-ben Zalatnay Sarolta volt a vendég, 1978-ban pedig Debreczeni Ferenc bátyja, Csaba (a testvérpár időnként más koncerteken is előadta páros dobszólóját). 1979-ben az azévi Hobo Blues Banddel közös turnéra emlékeztetve a Csillagok útjánban a HBB három tagja, Szénich János, Kőrös József és Póka Egon működött közre. Utóbbi koncertről albumot is adtak ki, melynek nyugati kiadására a dalok egy részét angolul énekelték újra. 1976-ban és 1977-ben a koncertek kuriózumai közé tartozott a Ne legyen, mely csak ekkor hangzott el magyarul, stúdiófelvételen csak angolul, Never Feel Shame címmel jelent meg 1975-ben.

A kontinentális sikereken túl az együttes az angol-amerikai piacon is komolyabban kívánt próbálkozni, ennek érdekében 1980-ban kiadót váltottak, a Warnerrel kötöttek két albumra szóló szerződést.

Eközben idehaza az LGT-vel és a Beatricével közös országos turnéra indultak, amely két kisstadionbeli koncerttel zárult. Ennek során az új albumról is játszottak néhány dalt, ideiglenes magyar szöveggel. Emellett volt egy beat-slágereket tartalmazó blokk, melyben – kilépése óta első ízben – Presser is közreműködött, valamint Somló elénekelte az Azt mondta az anyukámat. A koncert végén az LGT és az Omega együtt játszotta a Gyöngyhajú lányt.