Tizenhat tonna

Volt egy időszak az életemben, amikor napjában akár tízszer is meghallgattam. Utólag is elnézést kérek ezért. Sőt, nem csak meghallgattam, hanem használtam is lépten-nyomon, mint ahogy egy Rejtő Jenő könyv kulcsmondatait szokás – vagy a dakota közmondásokat. Tele van vele a Digitális Városháza is. No, nem ezt – az eredetit- , hanem a kedvenc verziómat, eljutunk oda is:


De hogy kerül egy Kentuckyban élő szénbányász balladája ide? Kacskaringós úton, amint azt sejteni lehet, de nem véletlenül. Merle Travis amerikai western és country énekes a családja életéből inspirálódott, amikor megírta – és 1946 augusztusában lemezre énekelte az eredetileg “Sixteen Tons” címet viselő dalát. Némi hányattatás után a dal 1947 juliusában került fel a Folk Songs of the Hill című albumra, ami elsősorban ennek a dalnak a hatására rövid idő alatt aranylemezzé vált.

De miről is szól ez a dal, mitől lett – a zenét leszámítva – ennyire ütős, hogyan lett a munkásmozgalom egyik alapdala, a nyári tábortüzek elmaradhatatlan kelléke?

A dal eredendően a XX. század egyik legkomolyabb társadalmi problémájáról szól, arról, hogy milyen a poszt-vadkapitalista gazdaságban immár elvileg szabad emberként bérrabszolgának lenni.

A dalszöveg két kulcsmondata is megmagyarázza a lényeget. Travis apja, – maga is szénbányász – a sittról hazaérkezve gyakran mondta a családnak:

“I can’t afford to die. “I owe my soul to the company store.” – Nem engedhetem meg magamnak, hogy megdögöljek, a lelkemmel is a vállalati boltnak tartozom.

A szöveg megértéséhez tudni kell, hogy a kor melósai életének nagy része a vállalathoz kötődött. A munkástelepeken lévő munkásszállókon laktak, a vállalat tulajdonába lévő telepi boltokban vásároltak, hitelre, és szombatonként a fizetésüket egyenesen oda vitték. A legtöbbször nem is pénz formájában, hanem át nem adható, személyre szóló bizonylat  (bon ha úgy tetszik) formájában, amit csak a cég által birtokolt kereskedelmi egységekben – kocsmától a vegyesboltig – lehetett beváltani.

Ha egyszer belekerültél a mókuskerékbe, nem nagyon volt kiút. A csákány nyelét – képletesen – apáról fiúra örökítették. Igen, fiú is van a történetben. Travis testvére – annak a bizonyos csákánynak az örököse – írta egy levélben a már sikeres énekes öccsének a másik kulcsmondatot:

You load sixteen tons and what do you get? Another day older and deeper in debt.” – Felpakolsz tizenhat tonnát, és mit kapsz érte? Egy nappal vénebb és egy fokkal adósabb leszel.

Kell ennél plasztikusabb kép a bérrabszolgaságról? Nem hiszem, és nem vagyok vele egyedül. Ugyan kimosakodtunk azóta, a csákány nyelét lecseréltük az egérre és a mindent ellepő szénport a légkondi surrogására, de nyújtsa fel a kezét az, aki sosem érezte, hogy nem lesz meg végre mára a tizenhat tonna, hogy vége legyen a napnak, s ha meg is lesz, azt is minek? Legfeljebb nem a boltban a füzetben szereplő beírások voltak a mumus, ami kihajtotta a lelket is a melósból, hanem a gyerek iskolai felszerelésének az előteremtése vagy az a fránya előrejutás a vállalati ranglétrán volt az a képzeletbeli rabszolga-hajcsár aki kihajtotta volna a lelket is – ha az már nem lett volna rég a cég tulajdona.

Igen, így lett a Sixteen Tons a legsikeresebb modern munkásmozgalmi dal, és utolérte a forradalmárok végzete – használta és használja fű, fa, virág, mint Che Guevara képét, legtöbbször nem is tudván, hogy honnan jött és mit is jelentett eredetileg.

A dalt sikerre végül is nem az eredeti szerző, hanem Tenesse Ernie Ford, az ötvenes évek Amerikájának egyik korai tévécelebje vitte sikerre, az ő 1955-ös verziója jutott fel a slágerlisták élére. De a történet még alig indult be vele, a Wikipédia több, mint száz verzióját ismeri a dalnak. Olyan nevek vannak a listán, mint Elvis Presley, B.B. King, The Platters, Bo Didley, Stevie Wonder, Tom Jones, Johhny Cash, Eric Burdon (az Animals frontembere), Faith No More, Chicago, Lee Ann Rhymes, Robbie Williams, a ZZ-Top, Jeff Beck.

2007-ben az egyik amerikai elnökjelölt, Dennis Kuchinich kampányidulójának választotta, de előadták olyan hard punk bandák is, mint a This Bike Is a Pipe Bomb, vagy a svéd doom metal Memento Mori zenekar, a Tuff hard rock banda, – és, a legérdekesebb talán: Donald kacsa. Igen, Donald kacsa, mint szénbányás is elénekelte egyik Disney rajzfilmben. De csak az első volt a “szakmában”, mert a listán ott van a South Park, a Simpsons, benne van a Mad Max egyik epizódjában és Michael J. Fox “Vissza a jövőbe” című filmjében is.

Mondani sem kell a világ több nyelvén is sikeres volt, akárcsak a másik munkásmozgalmi sláger, a “La Cucaratcha” – mi van, nem tudtad??.

A szerb Srdjan Popov talán az első, a dalt egy török(!) film betétjeként adta elő, de van finn (Olavi Virta), svéd (Corb Lund), német (Ralf Bendix), katalán (José Guardiola), olasz (Lou Monte), portugál (pontosabban brazil Noriel Vilela), kínai (Zhang Lu), külön tajváni (Jìng Xin Deng) verzió is. De ezzel haza is értünk.

A legrégebbi magyar verzió a Breitner János nevéhez fűződik. Ki volt ő? Hátha beugrik, ha felsorolok néhány slágercímet:
mint a Mindenkit elfelednek egyszer, vagy a Lehet, hogy túlságosan szerettelek (na persze, nem a Mary Zsuzsi, ő csak majmolta) vagy olyan sorokat a slágereiből, mint “Bizony, bizony egy szép napon / Kopog az ősz az ablakon”. Megvan?

A következő siker a “HétköznaPI CSAlódások” punk banda Nyaljátok ki című lemezén jelent meg, a nagyon precíz 16 000 kg=1 600 000dkg (Mi a Picsa, avagy negyedszázad lázad) cím alatt. De hamar követték mások is, például a Rózsaszín pitbull, de megjelent a Societas baloldali ífjúsági mozgalom (brrr…) Tábortűz című lemezén, elénekelte a Tűzkerék R.B., a Kispál és a borz, Varga Viktor, az Ugyse, a Mesterséges Érzelem, Pintér Tibor, Kriszti és a Magyar Hang. Ezeket inkább nem linkelem, elég volt – elegem volt.

De hogy kerül ez a dal ide. Hogy kerül a bányászbakancs a desktopra? Jójó, József Attila is “megénekelte”, hogy a “munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart.” S akkor???

S akkor jött a Republic, és hozzányúlt a dalhoz. Nem csak úgy elénekelte, amolyan vadmunkásmozgalmi-romantikusan, szenesen, tábortüzesen, hanem csinált belőle valami újat, de úgy, hogy a dal eredeti mondanivalója, érzelmi töltete átjöjjön a második milennium végi modern bérrabszolgák, digitális szénbányászok, fehérgalléros kulisok, született feleségek férjei számára is. És ez lett belőle:

És mi ennek a bejegyzésnek az apropója?

Hát van három sor a Republic szövegváltozatában:

A színpadon három majom
Hülyének néznek minket
Azt gondolom

Nehéz, hogy ne jusson az ember eszébe, amikor manapság Európa szerte a mindenféle operatív tájékoztatási törzsek által előadott kovidos performanszokat, stand-up comedyba oltott riogatásokat nézzük naphosszat. Nekem is eszembe jutott, másnak is. Egyik ismerősöm elkövette a tévedést, hogy ezt meg is osztotta. Na kapott is a pofájába miatta, miszerint:

– Tudjuk ki az a Bódi, az egy libsi buzi szoci, mi is hallgattuk régen, de most szégyelljük, hogy hagytuk magunkat félrevezetni.

Mit lehet erre mondani? Azt, hogy a Cipő sarkáig se értek? Vagy hogy #metoo!

 

Leave a Reply