Igen, néha nézi az ember, hogy hogyan lehetett ide belekeveredni… Pedig egyszerű, mindenki, aki számít az vagy magyar, vagy magyar volt – s ha esetleg mégsem, akkor – magyar lesz. Legfeljebb székely, de most ezt hagyjuk.
Legfeljebb kicsit túl hamar emigrált, mint legutóbb az a bizonyos asszonyság, vagy az apja emigrált túl hamar, mint annak a bizonyos nürnbergi fővádlónak, vagy a szomszéd, akinek a macskája a csűr alá kölykezett, az mindenképpen magyar volt. Nem múlik el hét, hogy valami ilyesmi nem jönne szembe, már megszoktam, nem kapálózok ellene. Miért is nem születtem hottentottának, nem lennének ilyen gondjaim, ugye…
Néhanapján azért eljátszok a gondolattal, hogy mi lett volna ha például Dariusz király magyar lett volna? Jójójó, tudom, lekéstem, magyar volt, és különbem is gázszerelőként reinkarnálódott de tényleg, érdekes kérdés, nem?
Nem vagyok egyedül, a napokban fedeztem fel újra ezt a klippet:
Na igen, Dolák Sally Róbert – ki más – megmutatta nekünk, hogy milyen volna a Rolling Stones, ha magyar volna. És elénekelte a Guruló Kövek “Kecskefej leves” (Goats Head Soup) albumáról az együttes világslágerét, az Angie című dalt, hogy lássuk, milyen az, ha az ember ilyenféle gondolatai valóra válnak.
Igen, Erzsi megpattant, és lehet, hogy megette a kakaós csigát… vagy az is lehet, hogy magával vitte? Vagy csak nem a szokott helyére, a kredenc sarkára tette, hanem valahová máshová? Van baj elég, van mi után vágyakozni.
De ha valakinek ez nem elég, született ám karanténos/Covid 19-es verziója is a dalnak.
Fogyasszátok egészséggel!