Révész Sándor – Kölyök (Budapest, 1953. június 24. –) EMeRTon-díjas magyar énekes, a Generál és a Piramis együttesek énekese.
Tizenhat évesen szerzett ORI-engedélyt és kezdett az Echo együttessel vendégként turnézni. Máig ismert becenevét is akkor kapta. Az 1970-es évek elején tagja volt a Hearts, a Mogyorósi Trió, a Tűzkerék együtteseknek. 1971-től játszott a Generálban, majd 1975-től 1981-ig a Piramis frontembere. Többször is elnyerte az Év Énekese díjat a közönségszavazatok alapján.
A Piramisból 1981-ben vált ki, majd külföldön keresett munkát. 1984-ben tért haza, egy évvel később Demjén Ferenc, Presser Gábor és mások közreműködésével elkészítette első szólóalbumát. 1986-ban Karácsony János társaságában országos turnéra indult.
Később visszavonult a zenei élettől és Ásotthalmon telepedett le. 1992 márciusában lépett fel újra Demjén Ferenc (Rózsi) vendégeként a Budapest Sportcsarnokban. Hamarosan bejelentették, hogy a Piramis egy koncert erejéig újra összeáll, ám a közönségigényt látva ebből öt telt házas Budapest Sportcsarnok koncert lett. 1993-ban új szólóalbumot készített, ezen régi zenésztársai is szerepet kaptak, játszik a lemezen Závodi János és Gallai Péter is. Ez a lemez újabb szellemiségű, Révésznek érett művészetét mutatja, anyagával egyetlen koncertet adott a BS-ben.
1999-ig szünet következett, majd a Slágerfesztiválon a Generállal újra fellépett. 2003-ban jelent meg Változtam című lemeze, melyen hat új és hat régi dala szerepel. Révész 2003-ban Liverpoolban a Beatlesről forgatott egy dokumentumfilmet. A kint élő Steve Barnes, aki évtizedek óta kutatja az együttes történetét, Sándor régi jó barátja, elvezette őt minden olyan zegzughoz, amihez valamilyen módon a fiúk köthetőek – legyen az zenei életük, a csajozós randizások, vagy szabadidős bulizások. „Verbuváltam egy kisebb filmes csapatot, hogy ezeket az óriásokat bemutathassuk, én magam riporteri szerepet töltöttem be a folyamatban.” A film nagyon jó minőségben készült el, viszont a magyar nyelvű narrátori elbeszélés még hiányzik. Baráti közösségekben már levetítették, de Révész szerint többet érdemelne a film.
2009 májusában országos turnéra indult új zenekarával. A fiatal, tehetséges zenésztársakkal (Nagy Gergely, Horváth Ákos, Cseh Balázs, Szakáll Béla) nagy sikerű akusztikus koncerteket adott. A turné zárókoncertje 2010 januárjában a MÜPÁ-ban volt. 2013-tól újra a színpadon látható. Zajzon Gábor lantművésszel játszik intim hangulatú fellépésein. Jelenleg két formációban is láthatjuk, hallhatjuk a művészt, a Révész-Závodi Piramis-évek és a Révész Sándor Rock and roll Közlegények produkcióban.