Данас нема млека, Данас нема хлеба

A hetvenes évek elején a hajnali járókelők még láthatták Erdély nagyvárosaiban (Kolozsváron, Temesváron személyesen megtapasztaltam) az ajtók elé kitett tejesüvegeket, néha az üveg alá becsíptetett bankjegyekkel, amint arra vártak, hogy a tejesember kicserélje őket a friss tejjel megtöltött palackokkal. Nem voltunk egyedül, tőlünk nyugatabbra is ez dívott. Ha az ember valamit üzenni akart a tejesnek, egyszerűen írt egy cetlit és betette a bankók vagy az apró mellé.

Az arra járók természetesen látták az üvegeket, a pénzt meg a cetliket, de senkinek sem jutott eszébe valamit is kezdeni velük. 1966 őszének elején egy Graham Gouldman nevű brit elvetélt rockzenész, aki már egy ideje azzal kereste a kenyérre valót, hogy másoknak írt sikerszámokat a barátja ajtaja előtt meglátta a cetlit, amin a haver megüzente a tejesembernek, hogy aznapra nem kér tejet:

No milk today

Tudta, hogy azelőtt való nap megpattant a barátnője, és összeállt fejében a kép – na hát ezért nem kell a tej. Otthon előadta a történetet a családnak, de az apja rászólt – vigyázz, az üzenet nem egyértelmű, sok más oka is lehet annak, hogy valaki aznapra nem kér-nem kap tejet. És ebből pattant ki az új szám ötlete.

Kis házalás után a Hollies megvette a darabot, és John Paul Jones, a későbbi Led Zeppelin tag hathatós közreműködésével színpadképessé is tették. A közönség legelőször a Manchesterben alakult Mancunian group előadásában 1966 októberében hallhatta.  Már akkor sikeres lett, az UK Singles Chart-on a 7. helyig kapaszkodott fel, ami akkoriban igencsak jó teljesítménynek számított egy kvázi ismeretlen vidéki bandától. 1967-ben megjárta a Billboard 100-as listáját is, ott a 37. helyig jutott.

De a történet itt nem ér véget, sőt, az eddigiek csak szerény előjátéknak tekinthetők. A sikert látva az eredeti szerző eldöntötte, hogy szólókarrierbe kezd, és felvette a dalt az első lemezére, az 1968-ban megjelent The Graham Gouldman Thing-re. De már elkésett, 1966-ban a Herman’s Hermits menedzsere meglátta a fantáziát a számban, és a banda felvette a repertoárjába, és rögtön sikerre vitte. Peter Noone, a zenekar vezéregyénisége később nyilvánosan köszönetet mondott John Paul Jones-nek és a Led Zeppelin egy másik, meg nem nevezett tagjának – nem nehéz kitalálni, hogy Jimmy Page a szürke eminenciás – a hozzájárulásukért amivel ütőképessé tették a dalt.

Tudni kell, hogy a zeneipar azokban az években vált ténylegesen “iparággá”, futószalagon termelték az ehhez többé vagy kevésbé értő menedzserek és lemezházak az újabbnál újabb slágereket, bandákat, sztárokat, nagyon gyakran olyan “négerek” verejtéke, tehetsége felhasználásával, mint a fent megnevezett Led Zeppelin tagok, vagy éppen az eredeti szerző, Graham Gouldman, aki futószalagon termelte azokban az években a slágereket, az ő szerzeményeivel páváskodott  nem csak a Herman’s Hermits (akik mellesleg a Beatlest is lenyomták az 1965-ös lemezeladásaikkal), hanem Buddy Holly , a Yardbirds (Jimmy Page és John Paul Jones első zenekara), Wayne Fontana, St. Louis Union (a nekik írt, “Behind the Door” című számával évtizedekkel később Cher villogott), Jeff Beck, és a kor ausztrál csillaga, Normie Rowe.  Normie “Going Home” című, általa írt számát mindenki ismeri, aki hallgatta a 60-as évek zenéjét. Még egy félmondat, majd visszatérek a tejesemberhez. Gouldman 1969-ben leszerződött az egyik nagy lemezgyárba, és tehetségét egy új műfaj, a “bubblegum pop” felfuttatására pazarolta. De erről máskor.

Térjünk vissza a történethez. A No Milk Today tarolt az európai slágerlistákon, gyakorlatilag nincs olyan lista az öreg kontinensen, ahol nem járta meg a csúcsokat. És előadta boldog, boldogtalan, eredetiben, átírva vagy felismerhetetlenségid “feldolgozva”, komolyan vagy csak úgy, viccesen. Ide nézzetek, szóljon, aki EZT ismerte:

Igen, az ős Omega, 1966-ban, a felvételen Benkő László, Kóbor János, Kovacsics András, Laux József, Varsányi István, Somló Tamás és Presser Gábor szerepel. De, hogy csak a magyaRock-nál maradjunk, a dal Bolond remény (No Milk Today)  címen szerepel Dolly Roll “Ábrándos szép napok” korongján, de haknizott vele  Somló és Kóbor csak úgy kettecskén is, a 2000-es évek elején.

A zenetörténészek több, mint 40 olyan verzióját jegyezték fel a dalnak, ami sikeressé vált az új formájában, hogy csak a legérdekesebbeket említsem, a Todo cambió címen futó spanyol verziót csak 1966-67-ben nyolc külömböző előadó vitte sikerre, mint Julio Guiu Clara  és Nicolás Suris Palomé örökbecsű alkotását. Olaszul Latte per me, németül Brötchen und Milch, franciául A travers les carreaux, L’amour s’en va, Oh oui je sais, Non pas ce soir és Non pas ce soir, ni demain címen lett sláger. De északi rokonaink se maradtak ki a jóból, Finnországban Ei maitoa tänään volt a nyertes verzió, a csehek Ne, pětku ne! címen örvendtek neki.

Aztán, amikor leült az őrület, jött az egyik legnagyobb dobás. 1993-ban, amikor a szerbeknek elege lett Slobodan Milosevicsből és az embargóból az ennek okán kirobbant tüntetéshullámnak a Riblja Čorba szerb hard-rock banda eredetileg “Danas nema mljeka/Данас нема млека” – ma nincs tej – címen megjelent dala lett a himnusza, egy kis csavarral. Az ellenzéki tüntetők “se tej, se kenyér” verziója egy újabb népszerűségi hullámot indított be, majd természetesen az is leült.

Az utolsó reneszánsza a dalnak egy norvég tejgyár, a Tine reklámja volt, 2008-ban.

De ami ennél is fontosabb kultúrtörténeti szempontból az a ritka eset, amikor egy sláger cím beépül az élő nyelvbe, mint önálló fogalom.  Ha valakinek ma azt mondják angol nyelvterületen – és nem csak, – hogy “no milk today”, akkor tudja, hogy nincs más mára, csak legfeljebb a reménykedő, ősi vonítás – aminek az egyik legjobb megnyilvánulása a rockzene maga:

De nekem úúúúúgy kell!!!

Leave a Reply